2016. július 29., péntek

Vad jag gör här och Sápmi Utställning /What I do here/

/For English please scroll down/
  Közel 2 hónapja vagyok már Alvesta-ban (wow!). Ezen idő alatt sok különböző feladatot kaptam és végeztem el az Utställningshallban. Szóval most megpróbálom összegyűjteni őket és megválaszolni a leggyakrabban feltett kérdést: "Mit csinálok itt?" (Mi a munkám?)
  A rövid válasz a kérdésre ez: Mindenfélét, ami a kiállitóteremhez és annak működéséhez kapcsolódik. Az első feladat, amit rögtön munkábaállásom után kaptam, az volt, hogy fotózzak le különböző kiállítási tárgyakat. Ennek célja az volt egyrészt, hogy meglegyenek a kollekció részei digitális formában is, másrészt pedig, hogy legyen egy portfóliós anyag, amelyet tovább lehet küldeni e-mailben, megkönnyítve ezzel a más múzeumokkal való együttműködést. Legelőször régi kalapokat kellett fotóznom - szóval fogtam a próbababa-fejet és kimentem a erkélyre, hogy természetes fényben készítsek pár szebb képet. Az elkövetkezendő napokban fotóztam vintage kesztyűket, táskákat, legyezőket és ruhákat. A kedvenceim minden kétséget kizárólag a ruhák voltak - mindig is érdekelt a ruhatervezés és a varrás, így a manöken öltöztetése, a ruhák legjobb fényben való megjelenítése nagyon érdekes és szórakoztató volt számomra. A fotózás után pedig kiválogattam a legjobban sikerült képeket, portfóliót készítenem belőlük, kinyomtattam és mappákba rendeztem őket.

  Egy másik feladat, amelyen az első hetekben dolgoztam, az az egyik iroda kitakarítása, berendezése volt az érkező turinform iroda számára. Ugyanitt segítettem berendezni egy kisebb kiállítást, amely a Huseby Bruk (www.husebybruk.se) együttmüködésével valósult meg, s a "George Stephen dolgozószobája" nevet viseli. Technikailag egy múlt századbeli berendezésű szobáról van szó, nehéz faasztallal, bőr kanapéval, régi portréképekkel. Van egy üvegvirtin is, benne George Stephen gyüjteményének pár darabjával (hobbirégész volt a szentem). Büszkén mondhatom, hogy én voltam az, aki berendezte a vitrint: én szereltem be a polcait, csomagoltam ki a kiállítási tárgyakat és rendeztem el őket. Meg kell mondanom múzeumi szakinak éreztem magamat.
"George Stephen dolgozószobája" kiállítás
   A következö nagyobb volumenű feladat júniusban a Sápmi Utställning megszervezése volt. A kiállítás (mint talán a címéből is látszik) a számi emberekről s kultúráról szól, s sok különbözö feladatunk volt vele kapcsolatban. Többek között ki kellet festeni a vitrineket tartó táblákat a számi zászló színeire, átrendezni a termet és az antikváriumot, hogy minél több helyünk legyen. Miután megérkeztek a dobozok a kiállítási tárgyak egy részével az Ájtte Múzeumból (www.ajtte.com), össze kellett szerelnem több tripod-ot, amelyek a kiállítás szövegét tartalmazó textileket tartják. Továbbá fel kellett akasztanom képeket a falra (pontosan 10-10 cm-re egymástól - több ideig tart, mint hinnéd). A szerelési munka után le kellett fotóznom a többi kiállítási tárgyat. A kiállítás nagy megnyitója június 22-én volt ingyen kávéval és egy professzor beszédével este 7-kor. Szóval a napi feladat az volt, hogy készítsünk elő csészéket, tányérokat, kanalakat, főzzünk kávét, teát, biztosítsuk, hogy mindig tele vannak a termoszok, van hideg víz a szörpnek. Midsommer közeledtével epertorta is volt - ezt is kellett cserélnünk, mikor elfogyott. És persze folyamatosan kellett mosogatni a használt poharakat, csészéket. Elég melós és fárasztó munka volt (de a következö héten volt 2 szabadnapom, így a hosszú hétvége kárpótolt). A következő héten egy rövid előadást kellett tartani a kiállításról és a számikról a tourinformban dolgozóknak, hogy megfelelő infot tudjanak átadni az érdeklődőknek. A kiállítás egész nyáron megtekinthető - több dolgunk nincs vele a kisebb igazításokon, izzócseréken, vitrinek takarításán kívül.
Szorgos festegetés
A számi zászló mintájára
Számi ruhadarabok
A képek amiket felszereltem

Sommarfika a megnyitón
A kiállítás kinézete





 








   További fontos feladat a kiállítások dokumentálása - képek és videók készítése (például itt egy George Stephen szobájáról: https://www.youtube.com/watch?v=1PD_vwpL0BA). Néha az a feladatunk, hogy elautózzunk valahova, s ott készítsünk képeket (pl. Huseby Bruk). Emellett vannak napi feladatok: takarítani, összegyűjeni és levinni a szemetet, könyveket eladni az anikváriumban ha éppen téged találnak meg az emberek. Emellett én vezetem most a kiállítóterem Instagramját (https://www.instagram.com/alvesta_utstallningshall/), szóval oda is kell készíteni és feltölteni képeket. Vannak viccesebb feladatok is: például képet készíteni cukorkából. A történet emögött az, hogy néha vannak foglalkozások gyerekeknek, amikor ugyanilyeneket készítenek - a mi képeink pedig mint "inspiráció" szolgálnak. A jövőben csinálnom kell majd egy saját minikiállítást - szóval jelenleg (többek között) ezen ötletelek (az eredményről majd írni fogok). Továbbá a nyár folyamán a Rikdagsmannagårdenben is fogok dolgozni (amely egyfajta ház-múzeum, és majd készül róla írás a blogban). Itt képeket kell készítenem a berendezési tárgyakról, valamint begépelnem a leírásokat róluk, így kialakítva egy elektronikus katalógust.
Cukorkaképem - büszke vagyok rá rendesen
   Szóval, ilyesmiket csinálok itt. Nagyon válozatos és szuper szórakoztató!
_____
  I have been in Alvesta for almost 2 months now (wow!). During this period I had many different tasks, so now I`ll try to collect some of it to answer the most frequently asked question: What do I do here? What is my job?
   The short answer to these questions is: I do all kinds of stuff that is connected to the Exhibition Hall and its work. My first task, right after I started working, was to take photographs of several exhibition items in order to digitalise the collection and provide material to other museums for a possible exchange and cooperation. The first things I had to photograph were hats - so I took a mannequin head and went to the balcony to take the pictures in natural light. In the following days I had to photograph old gloves, fans, bags and clothes. My favourites were definitely the clothes - I have always been interested in designing fashion and sewing clothes, so dressing the mannequin was a lot of fun for me. Then, of course, I had to select the best pictures, make a portfolio-kinda thing, print them out and catalog them.

  My other task in the first few weeks was to help cleaning and setting up a smaller exhibition in the tourist office that will be open at the trainstation during the summer. The exhibition runs under the name of "George Stephen`s working room" and is done with collaboration with Huseby Bruk (www.husebybruk.se). So, it`s an old-looking room with a heavy wooden desk, a leather sofa and some old portaits (and many other things, as you can see on the picture below). It also has a glass vitrin with all kinds of old items, all from George Stephen`s collection. And I`m proud to say that I was the one who put all the stuffs in there - I set up the vitrin, unpacked and organised the exhibition objects. I gotta say, I felt like a professional.
"George Stephen`s working room" exhibition
   The next big thing in June was the opening of the Sami Exhibition. We had many different tasks relating to this. We had to paint the display boards to the colors of the sami flag, rearange the hall and the antique store a bit to fit the exhibition. After we recieved the boxes with the traveling exhibition items from Ájtte Swedish Mountain and Sami Museum (www.ajtte.com), I had to assemble several tripods that hold the textile with stories about the sami people. I also hanged pictures up the wall (with exactly 10-10 cms away from eachother - takes more time than you'd think). So after the mounting work, I also had to take photos of some of the other objects we were going to display. The grand opening of the exhibition was on June 22, with free fika and a speech at 7 pm. We had to set up mugs, plates, put out coffee, tea, sirup (and make sure they are always full), have the cake out, keep cleaning things. It was quite a tiring job, really (but I had two days off the next week, so having a long weekend waiting for me, I didn`t mind it that much). In the following week I had to make a presentation about the exhibition and the sami people to the tourist office, so they can give information to the visitors. The exhibition is open during summer - we don`t have much to do wih it now, only to manage it (cleaning the vitrins, changing lightbulbs, etc.).
Painting
In the colors of the Sami flag

Sami clothes
The pictures I hanged up

Sommarfika at the opening
How the exhibiion looks like














  An other important task is documenting the exhibitions - taking pictures, making videos (here is one about the George Stephen's room for example: https://www.youtube.com/watch?v=1PD_vwpL0BA). Sometimes we have to take the car and go to other museums and places to take photos there (Huseby Bruk for example). There are daily tasks, like cleaning, taking down the trash, selling books at the second-hand shop. I`m also responsibe for the Exhibition Hall`s Instagram account (https://www.instagram.com/alvesta_utstallningshall/), so I have to take pictures and upload them there. There are some funnier tasks, also: like creating a candy-picture. The story behind it is that there are sometimes workshops for children here, where they make similar pictures - ours work as an "inspiration" to them. In the future, we`ll have to create our own mini exhibition - so I`m brainstorming on that now and will probably write about the results in this blog. I also have to take pictures of objects in Rikdagsmannagården - a short of house-museum in Alvesta which I`m going to write about -, and digitalise the descriptions of them, building an electronic catalog.
My candy picture - I`m proud, needless to say.
    So, these are the things I do here. Really diverse and super fun!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése